Posts Tagged ‘színes hírek’

Miben hasonlít a kínai és a szerb rendőrség? Mindketten isznak.

http://www.china-cart.com/bookpic/200610/2006102902021.jpgMártírrá avattak egy kínai rendőrt, aki szolgálatteljesítés közben itta magát halálra. Kína egyes területein a tömény alkohol fogyasztása szinte már kötelező a kormányzati és üzleti rendezvényeken, amelyeken kanpej (ganbei), azaz szó szerinti fordításban száraz pohár felkiáltással fenékig kell kiinni a cirokpálinkával vagy tömény rizspárlattal töltött poharakat. A China Daily angol nyelvű napilap szerint a sencseni Csen Lu-Seng közlekedési rendőr szolgálaton kívül volt, mikor kijelölték, hogy a helyi tisztségviselők társaságában vegyen részt egy ünnepi rendezvényen. Néhány pohárköszöntő után Csen hányni kezdett, eszméletét vesztette és fulladás következtében meghalt. Nem Csen az első, aki a kormányzati rendezvényekhez kapcsolódó „kötelező” ivászat áldozata lett. Novemberben a kommunista párt tisztségviselője halt meg, miközben egy üzleti rendezvény résztvevőit látta vendégül. Egy dél-kínai tisztségviselő az év elején esett kómába és halt meg alkoholmérgezésben. Az esetek kapcsán erős kritikák érik azokat a kormányzati rendezvényeket, ahol a sofőrök és a májproblémákkal küszködők is ivásra vannak kényszerítve, ha nem akarnak tiszteletlenek lenni vendéglátójukkal, feljebbvalójukkal.

(MTI)

Hatékony Brit huligán ellenes intézkedések

Veszélyesnek ítéltek egy 84 éves nőt Nagy-Britanniában egy bevásárlóközpontban, mert kapucni volt a fején. Az idős nő nem rablási szándékkal húzta fejére a csuklyát, hanem az ömlő eső és a heves szél elleni védelmül, ami elég nyilvánvaló volt, mégis hozzálépett egy biztonsági őr, és figyelmeztette, hogy nem tesz eleget a “csuklyátlansági” előírásnak. Az őr annak ellenére figyelmeztette a nőt, hogy vele volt – ugyancsak 84 éves – bottal járó férje, ami tovább erősítette annak valószínűségét, hogy kora révén sem lehet túl veszélyes a kapucnis, kétszeres dédanya. ,,Sok fiatal volt csuklyában a központban, mégis minket szúrt ki az őr. Úgy éreztük magunkat, mintha bűnözők lennénk” – idézte a férjet a The Sun című brit lap. A bevásárlóközpont szóvivője elnézést kért a kellemetlenségért, de kitartott az intézkedés és az előírás ésszerű volta mellett, mondván, hogy az a biztonságot meg az egészséget szolgálja. Hogy ez utóbbi alatt mit értett, arra nem tért ki a lap hírét ismertető Ananova brit hírügynökség.

(Nagyon egyszerű ez esetben a megoldás, azt kell mondani, hogy Jedik vagyunk, mint EZ a fickó. A Britek csukja, vagyis hoodi ellenes intézkedése ugyanolyan jogi abszurd mint a Magyar Gárda egyenruháját támadók hisztije. Az Angol törvényhozók a (szerintük)szélsőséges futball csapatokra, vagyis az Ultrákra hivatkozva tiltották be a kapucni viselést. Ugyanúgy Magyarországon is szélsőségesekkel riogatnak. Hogy esik a hó és vihar van vagy, hogy ha az ország férfi népviselete megegyezik a betiltott ruházattal az már más kérdés. Bagatell dolgokkal nem foglalkoznak a Lex Ruházkodás törvényhozói. Lényeg a hatalom biztonsága. Éljen a demokrácia! )

(MTI, kép forrása The Sun)

Kik fúrták meg Rúzsa Magdit?

http://static.168ora.hu/db/05/4C/ruzsa-magdi-d0000A54C4ec71b8f071c.jpgRúzsa Magdi a 2005-ben indított 3. Megasztár évadának győztese. Most azonban nagyon úgy tűnik, hogy karrierje leágazóban van. Talán valaki vagy valakik ki szeretnék túrni a fősodratú zenevilágból?

Read the rest of this entry »

Figyelem, pedofil Mikulások!

http://m.blog.hu/su/subba/image/122009/santa/santa_.jpgRégen a szülők csak a zsákos öreg cigánnyal ijesztgették a gyermekeket. Már a nagy puttonnyal járó Mikulásban sem lehet megbízni. Egyre több pedofil próbálkozik ily módon gyermekek közelébe férkőzni.

Read the rest of this entry »