Posts Tagged ‘soviniszta’

Szív küldi szívnek szívesen 5. (+ képekkel és videóval frissítve)

A MAGYARázat egy régi és eddig úgy tűnik soha véget nem érő sorozatának a következő részét tesszük közzé, amely magyarellenes falfirkákat és egyéb bennünket ért atrocitásokat mutat be képekben.

Read the rest of this entry »

Magyarokat gyalázó szerb dal 1998-ból (+képek+videó)

Sokan azt állítják, hogy a magyarellenes atrocitások csak felfújt ügyek, és valójában 2002-2003 előtt nem is létezett ilyesmi. Sőt, a megjelenése is a magyar szélsőjobb térnyerésére volt válasz. Nem ezt bizonyítja a szerb STRAJKACKI ODBOR nevű zenekar “Magyar picsák, baszom az anyátok” című több mint 10 éves dala…..

1996-ban alakult a STRAJKACKI ODBOR vagyis Sztrájk Bizottság névre hallgató zenekar.  A myspacen található profiljuk szerint mind Nándorfehérváriak és Skinhead-Oi zenét játszó bandának tartják magukat.  Az ominózus lemezt amin a magyarellenes szám is elhangzik még 1998-ban rögzítették a zemuni “Rock School” stúdióban. Az albumot “Odluci Odmah!! – Pare, Slava, Moc” vagyis “Dönts azonnal!! – pénz, hírnév, erő” névre keresztelték. A szűkszavú bemutatkozásukból az is kiderül, hogy a zenekar sosem tette ki a lábát Nándorfehérvárról, és ott is csupán 6 eldugott kocsmába kaptak meghívást.  Bár 2001-ben még csak a 2. lemezüket jelentették meg -azt is ötéves fennállásuk örömére- mégis felkerültek egy nemzetközi skinhead albumra, amit akár Magyarországon is megvásárolhatunk (ITT)….

A zenekar tagjai: dobos – Milan Protic – PROTA; basszusgitár – Milos Vasic – VASKE; szólógitár – Mirko Krstic – MALI; énekes – Milos Milutinovic – CELA

Összegyűjtöttem a jómadarak arcképeit, hátha valaki összefut velük véletlen és kellene neki egy autogram:

Milos Milutinovic CELA

Milos Milutinovic – CELA

Mirko Krstic MALI

Mirko Krstic – MALI

Milan Protic PROTA

Milan Protic – PROTA

Milos Vasic VASKE

Milos Vasic – VASKE

A bicskanyitogató dal:

Strajkacki Odbor – Mađarske Pičke, Jebem Vam Mater

Found at Mađarske Pičke, Jebem Vam Mater on Duck.fm

A YouTube-on egy 2007-es koncertfelvételen éneklik a dalt:

A zene teljes szövegét egyszerűen nem lehet megérteni, de szerintem a refrén is bőven elég “Magyar picsák, baszom az anyátok”.

(MAGYARázat.info)

Videó: így lesz a fekete UNPROFOR katonából szerb csetnik

UNPROFOR csetnik

Az Egyesült Nemzetek kék sapkásai, vagyis az ENSZ Védelmi Haderői (UNPROFOR) a délszláv háborúkban 38.000 fővel vettek részt. Azt a feladatot kapták, hogy nyújtsonak humanitárius segítséget a szükséget szenvedőknek és biztosítson „védett területeket”, ahol a polgároknak nem eshet bántódásuk, de elvárták tőle, hogy politikailag is semlegesek maradjanak. Ehhez képest egy kis kannás szesztől, nyársonsült hústól és szerb národnyáktól (mulatós)  azonnal felvették a szerb életérzést és a videó alapján akár már a szerb szabadcsapatokba is beregrutálódhattak.

A felvétel több erős jelenetet tartalmaz, pl ahogy az ENSZ erők sorban lökik le a “welcome drink“-jeiket, a dudáló csetnik járgány vagy a részegen erősen buzis táncot lejtő ENSZ és szerb katonák. Kihagyhatatlan videó.


felvétel elején a valaki kommentálja is az eseményeket: “Odem őrnagy,  aki a nigériai zászlóaljnak a parancsnoka, szerb szokások szerint tör a kenyérből és sóból, amely az élet szimbóluma. Ugyancsak szerb szokások szerint Odem őrnagy megkapja a….”  “És így érkeztek meg a békefenetartók Topusko-ba.” - jegyzi meg a narrátor, valamint, hogy: “ki kell emelni, hogy a békefenntartó erők háta mögött zavartalanul folytatódott az etnikai tisztogatás a nem szerb lakossággal szemben. A békefenntartó erők által felügyelt területen legkevesebb 700, többségében idős személyt öltek meg”

(MAGYARázat.info)

Sírgyalázás Újvidéken – 15 éve történt

Magyarellenes falfirkák Temerinben (képekkel frissitve)

Szerdára virradóra magyarellenes falfirkák lepték el Temerin központját.

Read the rest of this entry »

Csókai szerb népszokások a magyar hagyományokon

Csókán lassan hagyománya van a magyarellenes szerb falfirkáknak, beleépültek a helyi folklórba a kóló tánc a rézfúvószenekarok és a túrósburek+joghurt kombó mellé. Különösképpen vonzza őket a magyar kultúra emlékeit őrző, vagy azt aktívan ápoló épületek falai. Ez olyan mint ahogy a bogarakat az izzó lámpa fénye csábítja, úgy ezeket a sötét bunkókat a művelődés bármilyen jelenléte vandalizmusra készteti.

Az új remekművet a A Móra Ferenc Művelődési Egyesület székháza mellett álló egykori takarmánykeverő falára helyezték ki rózsaszín festékkel (a nagy vásárlási kedv miatt már csak ez a szín maradt)

Csókán az új év új falfirkával kezdődött. A Móra Ferenc Művelődési Egyesület székháza mellett álló egykori takarmánykeverő falára valakik rózsaszínű festékszóróval nagy HU-t festettek, majd áthúzták és mellé pingálták a SRB rövidítést.

fotó: Magyar Szó

Persze a helyi hagyományokat ápolni kell, hiszen nem ez az első ilyen eset a bánáti településen.

Csókán a helyi középiskola tornatermén jelent meg etnikai jellegű falfirka még évekkel ezelőtt. A tornaterem fala korábban háttér “díszletéül” szolgált a Gyöngyösbokréta-Durindó elnevezésű háromnapos népművészeti fesztivál színpadának. A fesztivál délvidék szerte a legnagyobb népművészeti rendezvény mely több ezer embert és művészt vonzz.

A rendezvény után valakinek szemet szúrt a festmény és először az “Idite iz Srbije ove je nasa zemlja ovde niste dobrodosli” soviniszta üzenetet hagyta hátra, ami annyit tesz, hogy “Takarodjatok Szerbiából, ez a mi hazánk, itt nem vagytok szívesen látva”. A firkákat eltávolították és újrafestetek a falat, de egy hét sem telt bele és újat írtak a helyére.

Második alkalommal az “Idite iz Srbije” – “Srbija do Tokija” vagyis “takarodjatok Szerbiából” “Szerbia Tokióig” szavakat festették fel, és persze az elmaradhatatlan CCCC-s keresztet, valamint festékkel teli lufikkal is megdobálták a falat, hogy nehezebb legyen ismét restaurálni. Az újabb kijavító munkálatok után a vandálok bekeményítettek és egy fenyegető hangvételű üzenetet hagytak maguk után: “Mafija vas gleda madari” vagyis “A maffia figyel benneteket magyarok”

A helyi városvezetés ezek után megunva a költséges szélmalom harcot a soviniszta graffitit nem távolította el, így az ma is olvasható a csókai közép és általános iskola tornatermének falán.

(MAGYARázat.info)

Felmentették a magyar fiút hasbaszúró Đorđevićet + Videó

images

Felmentették a gyilkossági kísérlet és a nemzeti gyűlöletkeltés vádja alól Slobodan Đorđevićet és Luka Tubićot a szabadkai Kerületi Bíróságon. A két fiatalt azzal vádolták, hogy 2008. április 19-én, szombaton hajnalban azért támadták meg Komjáti Attilát és barátnőjét, Lillát Szabadka központjában, mert magyarul beszéltek, azt követően pedig valaki hasba szúrta Attilát.

A szerb igazságszolgáltatás ismét elfogultságáról tett bizonyságot. Slobodan Đorđević Szabadkán már évek óta jól ismert rendbontásairól, apja befolyásos újgazdag üzletember, míg barátja Luka Tubić a szabadkai kézilabdázók edzőjének fia.

Az elkényeztetett csemete és barátai évek óta Szabadka szórakozóhelyein garázdálkodnak, sokszor bedrogozva játszák a maffiózót, sovinizmusukat nem egyszer bizonyítva terrorizálják a Szabadka központjából egyre inkább kiszoruló, szórakozási lehetőségeiktől megfosztott magyar fiatalokat. Đorđevićék ellen számos esetben indult eljárás, sőt rövid időre előzetes börtönbüntetésbe is kerültek, azonban a maffiózó apuci minden alkalommal elintézte fia kiszabadulását. Most következő összefoglalónkban felidézzük a korábbi eseteket és igyekszünk közelebbről bemutatni a Đorđević családot:

A megkéselt fiú szülei a könnyeikkel küszködtek

„Miért beszéltek magyarul?”

Attila halkan, erőtlenül beszélt, kamera és fényképezőgép előtt nem, de az újságíróknak elmesélte a történteket.

- A Voice kávézóban voltunk pénteken este szórakozni, ahová többségében magyarok járnak. A barátnőmmel mentünk a Maxi áruház előtt, amikor hallottuk, hogy a mögöttünk jövő két fiatalember szitkozódik, és azt kérdezgeti, hogy miért beszélünk magyarul. Mi megpróbáltunk oda sem figyelni rájuk, mert nem akartuk, hogy bármi is történjen. Aztán leköpték a barátnőmet, és megrúgták, mire a barátnőm meg akarta ütni a támadót, én pedig közbeléptem. Aztán mi továbbsiettünk, de mintegy 100 méter után hátulról támadott rám késsel az egyik, a barátom pedig, aki társaival utánunk jött, ránk ugrott, hogy megakadályozza, hogy még többször megszúrjon. Ekkor én elkezdtem futni, úgy 100 métert szaladtam, majd pedig tovább sétáltam, vérző hassal segítségért a mentőállomás felé – mesélte Attila, aki hozzátette, a két fiút soha nem látta azelőtt, és meg sem ismerné őket, ha most megjelennének a szobájában.
Tivornyázás az ifjú Đorđević 18. születésnapján – apuci öltönyben

Pénzért, lakásért, vagy zsarolás miatt az áldozatok hallgatnak

2008 október 23-án, a bíróságon Attila már nem emlékezett támadóira és az etnikai alapon való szidalmazásra sem. A bíró kérdésére, miszerint hallotta-e, hogy szidalmazzák azért, mert magyarul beszél, vagy csak megszólították őket azért, mert magyarok, Komjáti azt válaszolta, csak arra emlékszik, hogy hangosan azt mondták, hogy magyarok, ő csak ezt hallotta, a többire pedig nem is akart figyelni, nem érdekelte..

A sértettek akkori elmondása szerint a szóváltás után összeverekedtek, majd valaki késsel hasba szúrta Attilát, akit életveszélyes sérülésekkel vittek a Szabadkai Közkórházba. A tárgyalás 2008 őszén kezdődött meg, Đorđević tagadta a vádakat, míg Tubić hallgatással védekezett. Sem Komjáti Attila, sem pedig barátnője nem tudta azonosítani a támadókat.A  szabadkai lakosság egyöntetű véleménye szerint lefizette őket Đorđević apja egy lakással, aki Szerbiában ismert vállalkozó. A tárgyaláson abban sem voltak biztosak, hogy az incidenst megelőzően azért szidták őket, mert magyarul beszéltek. A bíróságon azt vallották, csak arra emlékeznek, hogy valaki azt mondta a hátuk mögött, hogy „magyarok”.

Vojin Đorđević, a Si&Si cég tulajdonosa

Újgazdag vállalkozó és maffiózó - Vojin Đorđević, a büszke apa

Vojin Đorđević szabadkai üzletember, szerbia egyik legnagyobb ásványvíz és alkoholos italt gyártó cégének a Si&Si-nek tulajdonosa. Emelett a Sinalco üdítőgyár részvényeinek 44%-a is az ő tulajdonában van, de legalabb egy tucat vállalkozásnak a vezetője is. Fia börtönbe kerülése után azonnal a rendőrségre sietett, ahol kapcsolatait megmozgatva fia kiszabadításán dolgozott. Az eset után pár napra kiadott közleményében nagyon sajnálja a fia (Slobodan Đorđević) által súlyosan megsebesített Komjáti Attilát és mélységesen együttérez a megkéselt fiatalember családjával. Hangsúlyozta, hogy egész életében igyekezett hozzájárulni Szabadka fejlődéséhez és segíteni az itteni embereken, nemzeti és vallási hovatartozásuktól függetlenül. Mint mondta, nehezen tud beletörődni abba, hogy fia Slobodan olyan bűncselekményt követett el, “amely szöges ellentétben áll a családi neveltetésével”.

Đorđevićet a támadás után előzetes letartóztatásba helyezték, azonban a kerületi bíróság véleményezése és figyelmeztetése ellenére a belgrádi székhelyű Legfelsőbb Bíróság szabadlábra helyezte a gyanúsítottat.

“Pszichogén amnézia és fejletlen intelligenica” – avagy a pszichológusok tisztára mossák Đorđević-et

A bírósági tárgyaláson elhangzott szakértői hozzászólásokból, a pszichológusok és a pszichiáterek véleményének tolmácsolásából az derült ki, hogy Slobodan Đorđević korához képest fejletlen intelligenciával, érzelmi és szociális fejlettséggel rendelkezik. Arra a megállapításra jutottak, hogy labilis személyiség, ittas állapotban pedig hirtelen haragúvá válhat. A pszichiáter véleménye szerint megtörténhet, hogy nagy mennyiségű alkohol elfogyasztása következtében nem emlékszik a történtekre, előfordulhat nála egy „pszichogén amnézia” is, ami azt jelenti, hogy stresszhelyzetekben egyszerűen törli az eseményeket a tudatalattija.

Őrült tivornyázás Szabadka főterén a közismerten soviniszta Đorđević 18. szülinapján

A maffiózó apuci elkényeztetett fia – Utcai bűnöző aki nőket ver és erőszakol

Belgrádból hozatták a szerb cigány turbo-folk énekest,

művésznevén: Džejt

A kihallgatás folyamán megtudhattuk, hogy Đorđević ellen már több esetben is tettek feljelentést erőszakos viselkedése miatt, illetve közlekedési szabálysértési eljárás is indult már ellene. Kérdésre válaszolva kijelentette, soha nem ütött meg nőt, mire az ügyésznő említett egy esetet 2006. április 23-án, amikor egy nő tett feljelentést, mert ököllel ütötte őt Đorđević. A vádlott ezt tagadta. Slobodan Đorđević előző randalírozásaiból, a városban egyre csak terjedő szóbeszéd szerinti szexuális zaklatásaiból, erőszakolásából sem lett nagy botrány.

Könnyen bele is halhatott volna

- A betegnek hasi szúrt sebe volt, a hasmegnyitás után láttuk, hogy a bél 4 helyen megsérült, azt össze kellett varrni. Jelenleg jól van Attila, túl van az életveszélyen, és reméljük, hogy ugyanilyen szépen is fog javulni. Komplikációk azonban felléphetnek, viszont ha szépen javul, 8-9 nap múlva elhagyhatja osztályunkat. Az, hogy hosszú hegyes, éles tárggyal történt a szúrás, biztos, de hogy mi történt pontosan, megforgatták-e benne a kést, ezt a sérülésből nem lehet kikövetkeztetni. Szerencséje volt a fiatalembernek, hiszen ütőeret is találhatott volna a szúrás, amitől a helyszínen elvérezhetett volna – mondta dr. Csengeri Attila. Attilát a délutáni órákban meglátogatta dr. Oliver Dulić, a szerbiai parlament elnöke is.

Nem ez volt az első eset: “Gyere le usztasa, ha mersz”- üvöltözték az idős házmesternek

2008. szeptember 5-én Đorđević újabb vandál tettet hajtott végre a kora reggeli órákban Szabadkán. Tettestársával, Luka Tubićtyal (20) együtt, aki jelen volt az áprilisi késelésnél is, hangoskodni és randalírozni kezdtek a Đura Đaković utca 13-as számú épülete előtt. Amikor a házmester, az egyébként nyugalmazott rendőr, Nikola Dimić csendre intette őket, a két fiú elkezdte sértegetni és feltehetően horvát származására vonatkozóan a “Gyere le usztasa, ha mersz” mondatot üvöltözték. Ezután -több ablakot is megrongálva- kőzáport zúdítottak az épületre, majd betörték a társasház bejárati ajtaját, felmentek az első emeletre, s ott rátámadtak Dimićre és feleségére, Melániára. A verekedés során a támadók egyike kést vett elő, de szerencsére használni nem volt alkalma. A házmester és a felesége sérüléseket szenvedtek a fejükön, a lábukon és a kezükön, a szabadkai kórházban részesültek ellátásban. A megvadult bűnözők taxival menekültek el a rendőrség elől.

Azon gondolom olvasóink már meg sem lepődnek, hogy a feljelentést követően, Dimić utólag azt nyilatkozta, már nem emlékszik Đorđevićékre. 

Várjuk a vérlázító ítélet ellen tiltakozó politikusok felszólalálását az ügyben.

A szerb Ku Klux Klán

szerb KKK

Sbija Do Misisipija?

Íme, egy három évvel ezelőtti hír és hozzá egy híradó tudósítás. Megmondom őszintén, én egy kicsit talán meg is mosolyogtam, természetesen elkeseredésemben….

Read the rest of this entry »