Posts Tagged ‘Délvidék’

Most léphet Boris Tadic

Kiváló lehetőség nyílik a Szerb Köztársaságnak, hogy holnap, amikor összeül a kegyelmi tanácsa, az európai integrációra vágyó ország bebizonyíthassa elkötelezettségét az emberi jogok betartása és az elfogulatlan igazságszolgáltatás mellett. Boris Tadic elnök most megkegyelmezhet annak az öt temerini magyar fiúnak, akit azért zártak be összesen 61 évre, mert 2004-ben bántalmazta az őt a származásával provokáló szerb drogdílert. Szerbiában általában háborús bűnösöket sújtanak ilyen kemény büntetéssel.

Read the rest of this entry »

Minden délvidéki magyar párt együtt dolgozik a HVIM-el (+képek+dokumentumok)

HVIM logo

Mint elhíresült a szerb felsőbb politika ismét elővette a magyar szélsőséges kártyát, ezúttal a Milosevity-féle Szerb Szocialista Párt embere Ivica Dacsity, jelenlegi belügyminiszter vette fel a kesztyűt és támadt rá a Magyar Remény Mozgalomra. Ahelyett hogy megalapítanák a hágai alapszervezetüket és a háborús bűnös frakciójukat a párton belül, ő inkább a következőt nyilatkozta: -Be kellene tiltani a Magyar Remény Mozgalmat amennyiben az ultrajobboldali Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom áll mögötte. – Dacsity belügyminiszter úr emellett azt is kijelentette: “…A fent említett Mozgalom melynek tiszteletbeli elnöke Toroczkai László, programjában az országhatár megváltoztatására törekszik Szerbia és Magyarország között, mivel szerintük az 1920-ban aláírt trianoni békeszerződés Magyarországtól hatalmas területeket vett el, többek között a Vajdaságot is. A HVIM minden kétséget kizáróan arra törekszik, hogy Magyarország déli határa valahol Óbecse területe körül húzódjon meg.

Tisztelt Dacsity Miniszter Úr! Amennyiben úgy gondolja, hogy minden politikai szervezetet be kell tiltania amelynek köze volt, (vagy jelenleg is van) a HVIM-hez, abban az esetben az ÖSSZES délvidéki magyar pártot meg kell szüntetnie Szerbiában.

Hisz minden egyes délvidéki magyar pártnak köze van a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomhoz, az alábbiakban ezen kapcsolódási pontokat mutatjuk be.

Read the rest of this entry »

Sírrongálás Óbecsén avagy Temerin felől fújnak a szelek

Óbecsére is megérkeztek a dél felől fújó szelek amelyek mostanában Temerinben garázdálkodtak, félek a vihar átterjedhet egész Délvidék területére…

Szív küldi szívnek szívesen 5. (+ képekkel és videóval frissítve)

A MAGYARázat egy régi és eddig úgy tűnik soha véget nem érő sorozatának a következő részét tesszük közzé, amely magyarellenes falfirkákat és egyéb bennünket ért atrocitásokat mutat be képekben.

Read the rest of this entry »

Tizedére hamisítaná a délvidéki magyarirtás áldozatainak számát A. Sajti Enikő

Mert van amit nem bűn tagadni….

Read the rest of this entry »

Interjú Nagy Zoltánnal, az I. Délvidéki Baranta Találkozó kiképzőjével

Az I. Délvidéki Baranta Találkozó előadó oktatóját faggattuk a találkozó részleteiről.

Read the rest of this entry »

Sírgyalázás Újvidéken – 15 éve történt

Véres gyertyaszentelő Zentán

Az áldozatok emlékműve

Az áldozatok emlékműve

Zentán minden évben február 2-án emlékeznek meg  a 1849-es véres gyertyaszentelő áldozataira a Felsővárosi temetőben. A mészárlások során elpusztult a város lakosságának egyharmada, az áldozatok fejét halomba gyűjtötték és arra készültek, hogy piramist építsenek belőlük mint ahogy Bácsföldváron vagy Szenttamáson is tették.

Read the rest of this entry »

Dicső múltról árulkodó délvidéki kastélyok

images

-A tegnapi bejegyzésünket felkarolva testvéroldalunk a Védvonal.info egy szép és kerek összefoglalót készített a témában-

Tucatjával vannak pusztulásra ítélt kastélyok a Délvidéken. A trianoni területrablás után szinte kivétel nélkül államosították őket, egy részüket lerombolták, napjainkban pedig a megoldatlan magánosítás hátráltatja a restaurációt. Összeállításunkban bemutatjuk az egykori templomépítő, közösségerősítő, településteremtő délvidéki főurak kastélyainak, majorságainak és arborétumainak a maradványait.

Read the rest of this entry »

Az enyészeté lesznek a délvidéki kastélyok?

Több mint 80 kastély megy tönkre a Délvidéken a megoldatlan magánosítás miatt. A valamikori tulajdonosok utódait ugyanakkor érdekelné a restauráció, de csak abban az esetben, ha visszakapnák tulajdonjogukat.

Nikola Tanurdzsics, a Vagyon-visszaszolgáltatást Követelők Egyesületének tagja szerint a régi kastélyokat Délvidék egykori földbirtokosi fényének megőrzése miatt kellene visszajuttatni az utódoknak.

A kastélyok felújítása a régi tulajdonosok támogatásával lehetséges, akik ebben azért nem kívánnak részt venni, mert ez a törvény szerint nem lehetséges. Ezért a tulajdonosok első lépésben használati jogot kapnának, mint ahogy az a Karagyorgyevics család esetén is történt. A felújítás ezután a jóváhagyott terv szerint történne, az adófizetői kötelezettség teljesítése mellett – mondta el Tanurdzsics.

A vajdasági gazdasági titkárság részéről elmondták: a tartomány a valós tulajdonosok ismerete nélkül nem költ a kastélyok felújítására. Varnyú Ernő tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkárhelyettes szerint a kastélyok annak ellenére, hogy kulturális emléknek számítanak, jellegüket elvesztették.

Kovács Károly a Mozaik TV munkatársa kamerájával alaposan körbejárta a délvidéki kastélyokat, a videókat a You Tube-on is megnézhetitek ITT (az 5. videótól indul)

Képek néhány szebb napokat is megélt délvidéki  kastélyól:

Read the rest of this entry »