Posts Tagged ‘СНП 1389’

Győzelem, az ellenség megfutamodott

Örömmel jelentem, hogy a másfél nap magyar szavazatáradat és a voksok elcsalása után az SzNP 1389 jobbnak látta, ha nem erőlteti és inkább feladta a “versenyt”. Míg mi másfél nap alatt könnyedén 4000 ezer szavazatot adtunk le, addig ők izzadva sem szedtek össze 300-350-nél többet, ezért ma a végelgyengülésben meghalt a szavazásuk és szűkölve levették az oldalukról.

Így beláthatták ők is, hogy Délvidék NEM Szerbia!

Az utolsó mentés 14 órákkor készült:

14 h

Az oldal eddig több cikket szentelt az SzNP 1389-nek, erre most már nem lesz szükség, mivel ahogy a mondás tartja “Vae Victis – Vivat Victor” vagyis “Jaj a legyőzötteknek – Éljen a győztes”

(MAGYARázat.info)

Interjú a csaló Szerb Nemzeti Mozgalom 1389-el

szerb jelkép
A szerb turul, jogar és országalma

A tegnapi szavazásban a magyar hazafiak még úgy is rávertek az egyik legerősebb szerb nemzeti mozgalomra, hogy azok  félúton “elloptak”  több, mint 1000 szavazatot, elcsalva ezzel saját szavazásuk. De még az éjjel folyamán ismét többségbe került a magyar akarat. A szerbek ezentúl már csak így imádkoznak: -A magyarok kattintásaitól ments meg urunk minket. Jelenleg 59-37%-kal vezetünk. A Szerb Nemzeti Mozgalom 1389 ily módon tradicionális híve lehet saját nevében foglalt évszámnak, amikor is a rigómezei csatát vívták és elbuktak a török sereggel szemben. Akkor az 500 év fogság kezdetét hozta, reméljük most is hasonló folyamatok vannak előkészülőben.

A történetben az újabb csavar ott lép be, hogy oldalunknak a SzNM 1389 néhány hete adott egy interjút, amiben kijelentik, hogy a magyar nemzeti ellenállás jelentéktelen, és a HVIM rendezvényeit és működését  a polgárok hiúsítottak meg, valamint azt sugallják, hogy a cigányság a szerb rokon nemzete.

A szerb soviniszták eleinte nem válaszoltak a megkeresésünkre, ezért a szlovák Hlinka Gárda utódpártja nevében a Slovenska Pospolitost nevében kértük fel őket a nyilatkozatra, így már persze azonnal válaszoltak a pánszlávizmus jegyében. Mi pedig köszönjük az interjút.

Mi a mozgalom célja és milyen eredményeket értetek el eddig?

Az SzNP 1389 fő feladata az ország területi egységének a védelme Szerbiában és az nemzettest felszabadítása Koszovó és Metohiában, Macedóniában, Bosznia és Hercegovinában és a Krajnai Szerb köztársaság területén. Az SzNP 1389 szembeszegül Szerbia EU és NATO csatlakozásával, a meleg mozgalom és a különböző szekták erősödésével, és a nyugatbarát politikát folytató erőkkel. Több tüntetést szerveztünk Koszovó elszakadása ellen, Rádován Kárádzsityért, valamint megszerveztünk három Vid napi menetelést (14 napi séta Nándorvehérvártól Koszovóig). Több mint 10 alkalommal látogattunk el a koszovói szerb enlávékba, ahol többek közt humanutárius segélyt osztottunk ki. Már 5 éve aktív kampányt folytatunk az EU, NATO és az aktuális szerb rezsim ellen és több megmozdulásunk volt a hágai vádlottak támogatása érdekében. Az SNP 1389 legutóbbi nagy sikere a buziparádé lefújása volt, amit Belgrádban kívántak szeptember 20-án megtartani.

Mesélj még a buzi felvonulás megakadályozásáról

Az SzNP 1389 legnagyobb sikere, hogy a “Gej parádé” meghiúsítását erőszak nélkül értük el. Egy hónapig aktív kampányt folytattunk különböző médiumokban, felszólítva a lakosságot, hogy álljon ellen ennek a deviáns rendezvénynek és erőszak nélkül foglalja el a teret amelyen a felvonulást tervezték. A visszajelzések pozitívak voltak és a rendőrség betiltotta a rendezvényt, mivel még a pederaszták védelmére kivezényelt 5000 rendőr -amely között különleges rohamegységek is voltak-, sem mertek szembeszállni a népakarattal. A parádé napján, az USA, Svédország és Anglia nagykövetségeinek a nyomására, több mint 30 aktivistánkat letartóztatott a rendőrség, a sajtószóvivőnket 30 napra bebörtönözték, több házkutatást végeztek tagjainknál, hivatalos helységeinkben és propagandaanyagaink nagy részét elkobozták. De ez a “veszteség” jelentéktelen, ha figyelembe vesszük, hogy valójában mekkora sikert értünk el.

Igaz, hogy a kormány beszeretné tiltani a mozgalmat?

Miután a parádét betiltották, a nyugatbarát médiumok és nagykövetek nyomására, a karhatalom a szervezetünk betiltását kezdeményezte. Úgy véljük, hogy ezen lépésüknek nincs jogi alapja, mivel egyetlen tagunk sem büntetett előéletű. A sajtószóvivőnk is csak azért lett bebörtönözve, mivel nem bejelentett tüntetésen vett részt. Ő is csak a nyomozók hazug tanúvallomására épített koncepciós per áldozata, ami ellen fellebbeztük és reméljük a legfelsőbb bíróság hatályon kívül helyezi az ítéletét. Az ügyészség azzal vádol minket, hogy megmozdulásainkkal erőszakra buzdítottunk és fasiszta és rasszista nézeteket vallunk, ami természetesen nem igaz. Más oldalról, ez a betiltási kezdeményezés jót tett népszerűségünknek, úgyhogy szeptember 20-a óta több mint 500 taggal bővült mozgalmunk és folyamatos az új tagok felvétele. Úgy érezzük, az igazi oka betiltásunkra éppen a kormány és EU ellenes tevékenységünk.

Mi a helyzet a cigányokkal és a magyarsággal?

Tudomásunk van arról, hogy Szlovákiában a romák komoly gondot jelentenek, hogy bűnözésből élnek és problematikusan viselkednek. Nálunk az egyetlen gond a cigányokkal, hogy nem túl higiénikus telepeken élnek mélyszegénységben. Nem lázadoznak és nem is törekszenek politikai befolyásra szert tenni. A roma pártok nem tudják átlépni a választási küszöböt, de vannak roma képviselők a parlamentben a többségi pártok listájáról. Nincsen akcióink a cigányság irányába és nem is látjuk ilyen megmozdulásoknak értelmét. Érdekes, hogy a Koszovóért szervezett tüntetéseinken tömegesen képviselik magukat a romák is mivel köztük is nagy számban vannak olyanok akiket a szkipetárok (albánok) elűzték otthonaikból. Sőt, mi több, azok a romák akik felvették az ortodox vallást velünk együtt harcolnak a szerb nemzeti érdekekért és nagy részben szerbnek vallják magukat.

Ami a magyarokat illeti, megpróbálta Szerbiában megvetni a lábát a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, de a rendőrség szétverte a kezdeményezést és a vezetőket kitiltotta az országból. Később koncertek formájában próbáltak megmozdulásokat szervezni, amiket a lakosság meghiúsított úgyhogy már egy jó ideje nincsenek sehol jelen. Az északi szerb tartományban a Vajdaságban ahol elég jelentős a magyarok száma a szerbség abszolút többséget alkot, úgyhogy az esetleges szeparatista kezdeményezéseik eleve kudarcra vannak ítélve. Néhány községben a magyarság többséget alkot, ahol regionalizációs kérelmeiken keresztül próbálnak autonómiát kiharcolni, de minden ilyen megosztó kezdeményezéseik el lettek vetve. Jelen pillanatban a Vajdasági Statútum van napirenden ami a tartománynak biztosít valamiféle autonómiát, és még ha az SzNP 1389 ellene is foglalt állást, de ez a Statútum sem biztosít a magyaroknak semmiféle önrendelkezést. Voltak próbálkozások nemzeti alapú összecsapások szítására, de a rendőrség ura volt a helyzetnek, úgyhogy jelen pillanatban északon békés a helyzet.

Mit terveztek, hogy gondoljátok visszaszerezni Koszovót?

Nyilvánvaló, hogy Koszovót csakis katonai úton szerezhetjük vissza. Ez nem a mi választásunk, hanem az egyetlen járható út. Az Albánok viselkedésükkel elvesztették a jogot, hogy Szerbia polgárai legyenek Koszovóban, Szerbia elidegeníthetetlen részén. Jelenleg sajnos az aktuális bel- és külpolitikai helyzet nem kedvező egy esetleges katonai akció sikeres véghezviteléhez, de Szerbia kivárja az esélyét. Ez nem az első alkalom, hogy elveszítjük Koszovót a történelmünk folyamán és bízunk a végső győzelemben. Akcióinkkal annak az érdekében teszünk, hogy Koszovó ismét felszabaduljon, ennek érdekében állandó jelleggel a tartományban tartózkodunk . A működésünkkel relativizáljuk eme „hazug állam” létezését amely nem is rendelkezik teljes hatalommal egész területén, mivel az északon élő többségében Szerb lakosság nem ismeri el Pristina fennhatóságát. Minél erősebb ellenállást fejtünk ki eme tákolmány működésére, annál sikeresebben tudjuk majd bukásában segíteni. Koszovó és Metóhia a múltban, jelenben és jövőben is Szerbia része marad.

Testvéri üdvözlettel:
Igor Marinkovic
SzNP 1389 sajtószolgálata.

(MAGYARázat.info)

Lopott ország, elcsalt szavazás

Az SNP 1389 elcsalta a saját honlapján indított szavazását, mely a Délvidék hovatartozásáról szólt. Látszik tehát, hogy a magyar hazafiak kattintásától is rettegnek a szerbek.

A Szent Korona Rádió munkatársa és a MAGYARázat.info írója lefordította a SNP 1389 szélsőségesen soviniszta szerb mozgalom honlapján talált cikket amiben arról írtak, hogy Zombor, Zenta, és Szabadka is szerb város. Aztán kikerült a mozgalom oldalára egy szavazás, amit a Rádiónk felhívására többen követtek és alakították szívük szerint.

A hozzászólásokban olvashatjuk Jasterib horvát nyelven írt szerb szellemiségű szövegét, melyben „Söpredéknek nevezi Miljenko Perovicot, aki a szerbeket nyíltan nevezi genetikailag kódolt bűnözőknek”.

Miljenko Perovicnak igaza van, és ezt most is bizonyították. A hazafiak szavaztak… A Magyarázat blog írója, a Szent Korona Rádió munkatársa és a temerini HVIM elnöke folyamatosan követte a szavazást, s mentette is azt.

Szerencsére…

A szerbekben ismételten nem kellett csalódnunk. A Szerb Nemzeti Mozgalom 1389 oldalán a szavazást, hogy Délvidék kihez tartozzon, a magyar szót átírták egyszerűen szerbre. Úgy látszik még a látványát sem tudják elviselni annak, hogy néhány óra alatt a magyar hazafiak annyi szavazatot adtak le, mint amennyi máskor egy hónap alatt jön össze az aktuális kérdéseikre.

Már 82%-nál járt a magyarság mellet voksolók aránya a manipuláláskor. Szerbiában a legismertebb nemzeti szervezet, amely büszkén veri a mellét és erényességről, keresztényi magatartásról papol és történelmi előjogokkal dobálódzik, most nem tudja elviselni a nép akaratát.

Eddig ha nem is szerettük a szerb sovinisztákat, legalább tiszteltük bennük, hogy szemtől-szemben kiálltak az igazukért. Most ez a képzetünk teljesen összeomlott, hisz ilyen sunyi és aljas módszereket egy gerinces ember nem használna (legalábbis egy gerinces magyar nem). Ahogy FankaDeli  énekli ” a tolvaj gyűlöli azt, akit meglopott”. Az SzNP 1389 bizonyságot tett arról, hogy a magyarokat megállítani most már csak csalással és tiszta jellemhez méltatlan módon lehet. De elhallgattatni nem tudják az ébredő magyarságot a Kárpát-Medence egyetlen pontján sem.

Ezek után kiáltsuk mind együtt: Délvidék NEM Szerbia!

A csalás előtt:

csalás elött

A csalás után néhány perccel, jól látható hogy 82%-on álltunk, és még messze volt a vége..

csalás

A magyar hazafiak feltartóztathatatlanok! Csalással sem tudnak legyőzni bennünket! A szavazatok ismét annyira felszaporodtak, hogy átvehetjük a vezetést. Ezek után vajon mit lépnek? Eltüntetik az adatokat? A szavazás jelenlegi állását megtekintetik IDE kattintva.

(Szent Korona Rádió -  MAGYARázat.info koprodukció)

Szabadka, Zombor, Újvidék….

A Szerb Nemzeti Mozgalom 1389-ről írt két tegnapi bejegyzés az SZKR-ón is megjelent mára, sőt ők sokkal szebben összefoglalták. Valamint a szavazásnak is jól jön, hogy a “tiszta magyar hang” is felemelte a szavát. Tegnap éjjel 7. voltam a aki a magyarság előjoga mellett voksolt, most 270-208-ra vezetünk, és még csak most jön a délután java. Kár , hogy nem láthatom a “NagyZerbiás”-ok arcát ilyenkor.

A Szent Korona Rádió egyik munkatársa néhány kommentárt is lefordított a СНП1389 oldaláról, ezeket a teljesség jegyében átemeltem az oldalra:

A szervezet honlapján kicsit körülnéztünk a szerb szövegű hozzászólások között. Alább ezekből szemezgettünk néhányat.

Petar szerint tökéletes úton haladnak. Biztatja a cikk íróját a folytatásra.

Jastrieb arra szólítja fel társait, hogy állítsák le a korcsokat (az autonómia támogatóit), mert a horvátokkal működnek együtt, és bűnözőknek nevezi az usztasákat. Megjegyzi továbbá, hogy az autonómiát támogató szerb politikusok a második világháború előtt a független horvát katonaságnál szolgáltak, szerbellenesek és a siptárok (albánok) pártját fogták mindig – utalva ezzel Koszovó elszakadására – továbbá elmondja, hogy szerepet játszottak Montenegró elszakadásában is. Söpredéknek nevezi Miljenko Perovicot, aki a szerbeket nyíltan nevezi genetikailag kódolt bűnözőknek. Vajon miért? Érdekesség Jastrieb szövegébel kapcsolatban még az is, hogy bár kemény és gondolkodó szerbnek akar mutatkozni, horvátul ír…

Anonimus szerint ez már nem játék. Demonstrációra szólítja fel társait, s arra, hogy állják el az utakat is, ha kell, mert szétcincálják az országukat.

Zsika Szentpétervár táblája miatt sír, mivel azon nincs kockabetűs felirat, csak a kommunista latin és a magyar betűk.

Dragan Slavnic a cikk íróját szólítja fel, hogy javítson ki írásában egy mondatot, ugyanis “Délvidék mindig szerb volt, és örökre az is marad” helyett Dragan szerint az lenne a jó, ha azt írná, hogy megmarad szerbnek, ezzel kifejezve, hogy szerb volt, most szerb és szerb is lesz.

Aleksandar 86 is alátámasztja az előtte felszólalót, igen választékos mondatszerkezettel: “Délvidék szerb volt és örökké szerb is marad, szerb él legtöbb ezen a területen, mert ez szerb föld”. (Ülj le fiam, egyes! – a szerk.)

Gyorgye: “Csak előre szerb testvéreim! Ezek a lopók úgysem nyugszanak, amíg ki nem adjuk az útjukat.”

Végül mégy egyszer jelezném, hogy szavazzon mindenki EZEN az oldalon. Nem árt tisztázni, hogy kinek hol a helye, hadd egyék meg saját főztjüket.

(Szent Korona Rádió nyomán MAGYARázat.info)

Szavazás

szavazasAz SZNP 1389 honlapjának -ahonnan az előző írás is származott-főoldalán van egy érdekes szavazás, amit először észre sem vettem.

Az szerb soviniszták által feltett kérdés így szól: -Délvidék legyen:

szerb

horvát

magyar (maђарска)

vajdasági

Ajánlanám mindenkinek, hogy éljetek a lehetőséggel, mivel még nem érkezett sok szavazat és még nincs eldöntve semmi.

Miután mindenki szíve szerint kijelölte a maga választását az első gombbal(Гласај) kell szavazni, а második(Резултати) opcióban pedig az eredményt lehet megtekinteni. A Szavazás elérhető ITT.

(MAGYARázat.info)