Magyarokat gyalázó szerb dal 1998-ból (+képek+videó)

Sokan azt állítják, hogy a magyarellenes atrocitások csak felfújt ügyek, és valójában 2002-2003 előtt nem is létezett ilyesmi. Sőt, a megjelenése is a magyar szélsőjobb térnyerésére volt válasz. Nem ezt bizonyítja a szerb STRAJKACKI ODBOR nevű zenekar “Magyar picsák, baszom az anyátok” című több mint 10 éves dala…..

1996-ban alakult a STRAJKACKI ODBOR vagyis Sztrájk Bizottság névre hallgató zenekar.  A myspacen található profiljuk szerint mind Nándorfehérváriak és Skinhead-Oi zenét játszó bandának tartják magukat.  Az ominózus lemezt amin a magyarellenes szám is elhangzik még 1998-ban rögzítették a zemuni “Rock School” stúdióban. Az albumot “Odluci Odmah!! – Pare, Slava, Moc” vagyis “Dönts azonnal!! – pénz, hírnév, erő” névre keresztelték. A szűkszavú bemutatkozásukból az is kiderül, hogy a zenekar sosem tette ki a lábát Nándorfehérvárról, és ott is csupán 6 eldugott kocsmába kaptak meghívást.  Bár 2001-ben még csak a 2. lemezüket jelentették meg -azt is ötéves fennállásuk örömére- mégis felkerültek egy nemzetközi skinhead albumra, amit akár Magyarországon is megvásárolhatunk (ITT)….

A zenekar tagjai: dobos – Milan Protic – PROTA; basszusgitár – Milos Vasic – VASKE; szólógitár – Mirko Krstic – MALI; énekes – Milos Milutinovic – CELA

Összegyűjtöttem a jómadarak arcképeit, hátha valaki összefut velük véletlen és kellene neki egy autogram:

Milos Milutinovic CELA

Milos Milutinovic – CELA

Mirko Krstic MALI

Mirko Krstic – MALI

Milan Protic PROTA

Milan Protic – PROTA

Milos Vasic VASKE

Milos Vasic – VASKE

A bicskanyitogató dal:

Strajkacki Odbor – Mađarske Pičke, Jebem Vam Mater

Found at Mađarske Pičke, Jebem Vam Mater on Duck.fm

A YouTube-on egy 2007-es koncertfelvételen éneklik a dalt:

A zene teljes szövegét egyszerűen nem lehet megérteni, de szerintem a refrén is bőven elég “Magyar picsák, baszom az anyátok”.

(MAGYARázat.info)

Óriási sikkasztási botrány a Szerb Pravoszláv Egyházban (+videó -összeverekedő pópák)

szerb pravoszláv egyházSzázezreket sikkasztottak a Szerb Pravoszláv Egyház papjai. Főként a koszovói szerbeknek szánt emelt díjas SMS-ekből befolyt összegeket, de más forrásokat is megcsapoltak az egyház főbb vezetői. A pénzt többek között luxuslakásokra, sportkocsikra és saját nyugdíjalapukba fektették. A szerb egyház erkölcsi válsága már odáig fajult, hogy kedden több tucat pópa (ortodox pap) összeverekedett egymással vezetőik sikkasztási ügyei miatt. A szerb rendőrség vizsgálatot rendelt el az ügyben.

Read the rest of this entry »

A szerbek demonstrációja David Irving ellen

A videón kanadai szerbek és zsidók demonstráltak David Irving ellen. Irving a világ egyik legismertebb és legolvasottabb történésze, a második világháború vezető személyiségeinek életrajzírója, valamint élharcosa az általa igaz történetírásnak nevezett alkotómunkáért folyó világméretű mozgalomnak. Legismertebb művei a holokauszt revizionizmussal foglalkoznak, amiért több országból kitiltották, börtönbe zárták és több tucatszor támadták már meg. Egy 1989-ben kiállított kitiltás miatt Ausztriában letartóztatták, és 2006 február 20-án három évre ítélték el, amiből 13 hónapot le is ült. „Felkelés!” címmel írt könyvet az 1956 magyar szabadságharcról már 1981-ben. Életéről pontosabban ITT.

A felvételrészlet a “Beruf Neonazi” vagyis “Foglalkozása: neonáci” című 1994-ben bemutatott dokumentumfilmből való. A filmről egyébként alig találni magyar leírásokat, és a teljes filmet sem tudtam megtalálni, aki megtudja szerezni magyarul az kérem jelezze.

A videorészletben elhangzik hogy a nácik 6 millió zsidót és 1.5 millió szerbet likvidáltak. Ezután egy könnyeivel küszködő nő mondja el a videorészletben, hogy családja nagy részét még 2 éves korában megölték a németek és az usztasák.

táblázat

A táblázat szerint Titó a XX. század egyik legnagyobb mészárosa a maga 1 millió 172 ezer áldozatával.

(MAGYARázat.info)

Programajánló: Moby Dick koncert Zentán

Ismét a délvidéki közönségnek játszik a Moby Dick!

Read the rest of this entry »

Milánóban járt a magyar nemzeti ellenállás

http://www.corrieredelsannio.it/wp-content/uploads/logo-forza-nuova-282x300.jpgA hétvégén Olaszországban, Milánóban járt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) küldöttsége, a Radical Hungary zenekar és rajongói, valamint a MAGYARázat és Védvonal.info több szerkesztője is.

Read the rest of this entry »

Tizedére hamisítaná a délvidéki magyarirtás áldozatainak számát A. Sajti Enikő

Mert van amit nem bűn tagadni….

Read the rest of this entry »

Az I. Délvidéki Baranta Találkozó értékelése – “Ideje megfognunk egymás kezét!”

A szervezők beszámolója:

Read the rest of this entry »

Valahol összefutnak a szálak…

Egészséges Fejbőr – Távol hazádtól, dalszöveg és ének Petrovic Zorán:


Tamo Daleko(klikk), I. világháborús szerb katonadal:

(MAGYARázat.info)

A szélhámos szerb magánzsoldos hadserege az USA-ban

Egy szerb/montenegrói származású amerikai lakos bérelhető zsoldos hadserege szolgáltatásait kínálja, börtönt üzemeltetne terroristák fogva tartására és önkényesen átveszi a rendőrség feladatait, mindezt a szerb állam címere alatt.

http://2.bp.blogspot.com/_7yrpxWkP_Zg/SsR-AQuuMhI/AAAAAAAAAoo/ULW5XMftLPY/s400/American+Police+Force+Logo.jpghttp://doctorbulldog.files.wordpress.com/2009/09/apf-taking-over-police-duties.jpg

Read the rest of this entry »

Interjú Nagy Zoltánnal, az I. Délvidéki Baranta Találkozó kiképzőjével

Az I. Délvidéki Baranta Találkozó előadó oktatóját faggattuk a találkozó részleteiről.

Read the rest of this entry »