Közérdekű közlemény – átmeneti leállás

Kedves olvasók, látogatók és az oldalt hivatalból követők!

Bár a MAGYARázat.info többünk közös gyermeke, és sokad magammal igyekeztünk minél jobb és érdekesebb, főképp Délvidéket érintő bejegyzéseket jegyezni, mégis a főszerkesztő és főkolompos én vagyok.

Most azonban “úgy adódott”, hogy fél évre Borisz Tádity katonájává kell válnom, vagyis belebújok a szerb katonai mundérba. Bár már kikerülhető a regrutáció, halasztható és civil szolgálat is választható, sőt a katonaság úgy tűnik decemberben megszűnik, mégis én úgy döntöttem, hogy vállalom ezt a szerb állam által biztosított ingyen kiképzést, ami a katonai alapok mellet nyelv tökéletesítési és egyéb ügyekben is kiváló alkalmatosság lesz, valamint én hiszem azt, hogy a férfivá érésben a katonaságnak is meg van a szerepe, ha másért nem is, azért megéri, hogy legyen mesélni valóm a későbbiekben.

Így hát ezen körülmények miatt a MAGYARázat.infó féléves szünetre vonul, mialatt megtörténhet, hogy születik még néhány bejegyzés, de persze az nem feltétlen biztos hogy így lesz, majd a körülmények fényében elválik. Mégis arra szeretném megkérni a kedves olvasókat, hogy ne felejtsék el az oldalt és néhanapján látogassanak majd még vissza, hisz nem megszűnik csupán bevonul a blog.

Szeretném megköszönni minden kedves olvasónak a figyelmet, a leveleket és a kommentárokat. Fél év múlva megújult erővel visszatérünk. Addig is a jó Isten legyen mindnyájunkkal.

üdvözlettel Weblog, a MAGYARázat.infó főszerkesztője

8 Responses to “Közérdekű közlemény – átmeneti leállás”

  • Péter szerint:

    Arra vigyázz, hogy mindig csak középre álljál, mert a sor elején orrba vágnak a sor végén meg seggbe rúgnak! :-)

    Kíváncsian várjuk majd az élményeidet!

  • Hunor szerint:

    Sok szerencsét a katonasághoz,reméljem minél hamarabb letelik,hogy ismét olvashassuk a kiváló blogodat!

  • vasihazafi.hu szerint:

    A VasiHazafi szerkesztői nevében is sok sikert és KITARTÁST kívánok!
    Írhatnál róla blogot, a honlapon is szívesen futtatnám. Igény volna rá! :)

  • Mid szerint:

    Talán még katonáskodsz, addig bepótolom az olvasnivalókat… :)
    Vigyázz magadra!
    Visszavárlak.

  • Weblog szerint:

    Köszönöm mindenkinek a lekesitést.
    Péter, a tanács valóban helytálló mert mindig a sor elejéről és végéről választják az “önkénteseket” akármilyen feladatról is van szó.
    A katona blog pedig jól hangzik és volna is miről beszámolni, de a szerb katonaságban sajnos még nem jár internet és számítógép a kopaszoknak, billentyűzet helyett azonban van multifunkciós kis ásónk…A napi 17 órás foglakozásainkról nem is beszélve, szóval egyenlőre élni nem adnak időt, de ez talán így is van rendjén.
    Azt egyébként elmondhatom így egy hónapos sorkatonaság után, hogy a szerb hadsereg és a kiképzése nem mondható rossznak és egyáltalán nem haszontalan. Mindent megtanítanak ami szükséges egy délszláv balhé vagy egy koszovói lerohanáshoz, és a golyóval sem spórolnak lőhetünk eleget. Teljesen meglennék elégedve a szerb bakaélettel, DE egy kis bibi azért akad… magyar vagyok. És innentől a mindennapos zászló fel és leengedés, tisztelgés, az eskütétel, a morál előadások, az uniformis címere és az összes velejáró igen nehéz súlyokat rak az ember hátára. De üsse kő ezeket gombócként még meg is tartaná az ember a torkában, mert a szerb katonaság mégiscsak az ő “bulijuk” és sejthető volt, hogy ezzel jár. A legnagyobb bajom nekem a nemzetalkotó katonatársaimmal akad, akik megmutatták a soknemzetiségű testvérbarát szerb befogadás erejét…. ezt talán most nem is részletezném.
    De sebaj, ez a szeptemberig tartó varangyszínű élet megerősít a hitemben és abban amit eddig vallottam. Minden nap csak további muníciót adnak ahhoz, hogy a jövőben ott folytassam majd a blogot és az életem ahol azt abbahagytam.

    Addg is kivános én is sok szerencsét és kitartást minden civilnek.
    A következő jelentkezésig viszlát.

  • vasihazafi.hu szerint:

    “A legnagyobb bajom nekem a nemzetalkotó katonatársaimmal akad, akik megmutatták a soknemzetiségű testvérbarát szerb befogadás erejét… ezt talán most nem is részletezném.”

    Na ennek fényében is optimista és derűs hangnemben írni… le a kalappal!
    Szóval még egyszer: KITARTÁS!

    -VasiHazafi szerk.-

  • feher szerint:

    Bazzeg, nincs még net se??? Szívás:)

  • vasihazafi.hu szerint:

    Július 9-én Magyarkanizsán találkozunk az EMI táborban!

Leave a Reply