Minden délvidéki magyar párt együtt dolgozik a HVIM-el (+képek+dokumentumok)

HVIM logo

Mint elhíresült a szerb felsőbb politika ismét elővette a magyar szélsőséges kártyát, ezúttal a Milosevity-féle Szerb Szocialista Párt embere Ivica Dacsity, jelenlegi belügyminiszter vette fel a kesztyűt és támadt rá a Magyar Remény Mozgalomra. Ahelyett hogy megalapítanák a hágai alapszervezetüket és a háborús bűnös frakciójukat a párton belül, ő inkább a következőt nyilatkozta: -Be kellene tiltani a Magyar Remény Mozgalmat amennyiben az ultrajobboldali Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom áll mögötte. – Dacsity belügyminiszter úr emellett azt is kijelentette: “…A fent említett Mozgalom melynek tiszteletbeli elnöke Toroczkai László, programjában az országhatár megváltoztatására törekszik Szerbia és Magyarország között, mivel szerintük az 1920-ban aláírt trianoni békeszerződés Magyarországtól hatalmas területeket vett el, többek között a Vajdaságot is. A HVIM minden kétséget kizáróan arra törekszik, hogy Magyarország déli határa valahol Óbecse területe körül húzódjon meg.

Tisztelt Dacsity Miniszter Úr! Amennyiben úgy gondolja, hogy minden politikai szervezetet be kell tiltania amelynek köze volt, (vagy jelenleg is van) a HVIM-hez, abban az esetben az ÖSSZES délvidéki magyar pártot meg kell szüntetnie Szerbiában.

Hisz minden egyes délvidéki magyar pártnak köze van a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomhoz, az alábbiakban ezen kapcsolódási pontokat mutatjuk be.

A HVIM Délvidéken olyan irányvonalat és tárgyalási stratégiát alakított ki, amely értelmében nem zárkózott el a délvidéki magyar politikum szereplőitől, hajlandó volt leülni velük tárgyalni, sőt akár egyezséget is kötni egyes pontokban, ha úgy érezte ezen megállapodásokkal a délvidéki magyarság érdekeit, a közösség javát szolgálja. Sok esetben pedig a pártok kényszerpályára állításával tudott eredményeket elérni. Az ilyen, pártokkal kötött megállapodások egyik -a mai napig látható- ékes példája/eredménye az óbecsei városháza tornácán kint lobogó magyar zászló.

Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP)

2004-ben a Délvidéken kialakult vészterhes és történelmi helyzetre hivatkozva a mozgalom vezetői bejelentették,  hogy jelölteket állítanak a szeptember 19-én sorra kerülő helyhatósági választásokon a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) listáin. Ezt a Mozgalom vezetői azon a sajtótájékoztatón jelentették be, amelyet Kostunica látogatásával egy időben rendezett a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) Szabadkán, a Szabadegyetem épületében. A szerbiai választásokon a HVIM által Kishegyes és Szabadka választási körzetében állított jelöltek kivétel nélkül mandátumhoz jutottak. Emellett VMDP közös irodát tartott fenn Szabadkán  a HVIM-el együtt a Szabadegyetem épületében.

plakat_kA HVIM-esek által készített választási plakát

Toroczkai László és Ágoston András VMDP-elnök közös sajtótájékoztatója Szabadkán

Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK)

A VMDK Óbecsén a HVIM támogatásával indult a helyi rendkívüli polgármesteri választásokon 2006-ban, és ezt a plakátjaikon és szórólapjaikon is büszkén hirdették. Arról nem is beszélve, hogy  a kampányt pártaktivisták hiányában a HVIM-esek vezényelték le. Támogatásukért cserébe a vármegyések nem kértek mást, mint a VMDK hivatalosan támogatását a  HVIM Délvidéki Társnemzeti Régió (DTR) koncepciójára és a magyar zászló kihelyezésére az óbecsei városházára. E Dél-tiroli autonómia modellen alapló programot kiforgatva  rágalmazta meg Ivica Dacsity az MRM-et határmódosító szándékával. Erről és a hivatalos partneri egyezményekről készült a Tari István, dr. Páll Sándor valamint Toroczkai László és Kispalkó Szilveszter által szignózott megállapodás (a dokumentum linkelve, valamint csatolva a bejegyzés alján). A megállapodásban benne foglaltatott, hogy a HVIM segítségéért cserébe a DTR elfogadása mellett Óbecse városházára  Dr. Páll Sándor kitűzeti a magyar trikolort is, amelyet a HVIM adományoz a városnak és amelyet személyesen Wittner Mária ‘56-os forradalmár és a Magyar Országgyűlés képviselőasszonya sajátkezűleg hímzett. Ez meg is történt, azonban a zászlót később illetéktelenek ellopták (amit több tucat biztonsági kamera sem rögzített).

Néhány link a párt honlapjáról a közös megmozdulásokról:

A HVIM és a VMDK megállapodása (a dokumentum)

Közlemény az óbecsei választásokról (A HVIM elnöksége)

1848-as megemlékezés Óbecsén (HVIM-VMDK-MPSZ)

1848-as megemlékezés Óbecsén (fotók)

Óbecse új polgármestert választ! (+kép)

vmdk_plakat05

Toroczkai László és Páll Sándor, Óbecse polgármestere aláírja a megállapodást, amelynek értelmében kikerül a városházára a magyar zászló

Magyar Polgári Szövetség (MPSZ)

Az Magyar Polgári Szövetség  amely most az MRM-et rágalmazza HVIM-es kapcsolataival (és ezzel részben a betiltási hadjárat elindítója is) anno Szabadkán indított több közös jelöltet a vármegyésekkel, a választáson álltak szövetségbe és segítették egymást a kampányban. A HVIM aktivisták gyűjtötték a Magyar Polgári Szövetségnek az aláírásokat amikor először jegyeztették be magukat, mint politikai párt nem pedig mint szervezet. Rácz-Szabó László, az MPSZ elnöke kijelentette: “A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), melyet a szerb belügyminisztérium szélsőségesnek kiáltott ki, saját pártot alapított Szerbiában és ez a Magyar Remény Mozgalom. Ezzel beteljesültek Toroczkai László, a HVIM elnökének azon törekvései, melyekről több alkalommal is beszélt.” – csak azt nem említi Röszi, hogy erről mikor és kinek beszélt Toroczkai, talán neki személyesen? Hisz Zentán több előadást rendezett a pártja Toroczkainak, valamint a Magyar Sziget (a HVIM által rendezett nyári fesztivál) című film vetítését is a párt szervezte, ahol részt vett a teljes elnökség.

A HVIM honlapján ITT olvasható a közlemény melyben Toroczkai László a HVIM tiszteletbeli elnöke és Lavró Tihamér a HVIM délvidéki elnöke minden szimpatizánst arra kér, hogy Óbecsén a VMDK-t, Szabadkán pedig az MPSZ-t támogassák, mint ahogy a közleményben fogalmaznak:  “A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) listáján számos vármegyés képviselőjelölt szerepel. A HVIM szabadkai listavezetője szervezetünk helyi elnöke, Lavró Tihamér.”

view_attach

Szintén a kreatív vármegyés fiatalok által készített választási plakát

Vajdasági Magyarok Szövetsége (VMSZ)

A VMSZ-el való viszonyt nevezhetjük a leginkább tartózkodóbbnak, ugyanis a két szervezet között jelentős  értékrendbeli különbségek állnak fent. Ebből kifolyólag a médiában is gyakran folytak csatározások egymás között. Miután azonban a HVIM jelentős népszerűségre tett szert Délvidéken és valamilyen szinten megkerülhetetlen tényezővé vált, a VMSZ több tárgyalást is kezdeményezett a vármegyésekkel.

magyarszotorta_041109

A Magyar Szó közvéleménykutatása a HVIM támogatottságáról

Jól szemlélteti a HVIM akkori népszerűségét a Magyar Szó által végzett közvéleménykutatás, mely szerint a délvidékiek 67%-a támogatja a HVIM tevékenységét. Másik szemléltető példa a vármegyések Trianon filmvetítéséhez kötődik, melynek szabadkai bemutatója előtt Kucsera Géza, Szabadka akkori VMSZ-es polgármestere elítélő nyilatkozatban fejtette ki nézeteit, mondván nem kell a múltat bolygatni… A filmbemutatót a tiltások és fenyegetések ellenére a HVIM-esek megtartották és a rendezvény olyannyira jól sikerült, hogy zsúfolásig megtelt a Népkör MME nagyterme és több százan az utcán rekedtek. A filmvetítést egy hét után meg kellett ismételni. A VMSZ-es vezetők látva a vármegyések délvidéki magyarság általi jelentős szimpátiáját és támogatottságát tárgyalásokat kezdeményeztek. A VMSZ-HVIM csúcstalálkozón, melyet a kishegyesi polgármesteri hivatalban tartottak Szügyi István kishegyesi-, Juhász Attila zentai VMSZ-es polgármester és Pál Károly VMSZ alelnök jelent meg. A megbeszélésen a vármegyések korábbi érdemeinek elismeréseként sikerült kényszerpályára állítaniuk a VMSZ vezérkarát, ugyanis ezt követően a VMSZ  elnökségi közleményében egyöntetűen támogatta a dokumentumfilm széleskörű bemutatását. Továbbá Pál Károly (VMSZ alelnök) segédkezett a vármegyéseknek a községháza és tűzoltóotthon rendelkezésre bocsájtásával Bácsfekehegyen és Kishegyesen is, sőt még a plakátokat is ő fénymásolta a kishegyesi községházán. Emelett a VMSZ-es vezetők egyfajta fegyverszüneti megállapodásra kérték a vármegyés vezetőket, mondván ne támadják egymást a sajtóban, hanem előtte telefonon egyeztessenek.

2004. április 24-én, a magyarellenes támadások fokozódásakor, miután a HVIM bejelentette első tiltakozó nagygyűlését Óbecsén, Kasza József, akkori VMSZ elnök levélben hívta meg a délvidéki vármegyéseket a VMSZ irodába tárgyalni, nyilvánvalóan abból a célból, hogy lebeszélje őket tervükről, a vármegyések a meghívást vissza is utasították, így nem jött létre a találkozó.

Zárszóként kijelenthetjük, hogy a legtöbb civil szervezettel ellentétben a HVIM mindvégig megőrizte függetlenségét, soha nem vált a politikai pártok bábjává, mindvégig ellenállt a beolvasztási kezdeményezéseknek és nem hagyta, hogy a pártvezérek zsíros pozíciókat felkínálva az ifjúsági tagozatukká degradálják. Jobboldali, tradicionalista szervezetként ugyanis távol áll tőle a materializmus, alapcéljai között nem a politikai karrier és vagyonszerzés szerepel, hanem a nemzetrész megalkuvás nélküli képviselete. Ám, ha egyszer akár a VMSZ vagy bármelyik délvidéki magyar párt az itt felsoroltak közül úgy döntene, hogy felhagy a régi szokásokkal és végre a szavazóik érdekeit tartanák fő célkitűzésének, abban az esetben a HVIM támogatása garantált, belügyminiszteri szimpátiától függetlenül….

Ebben a bejegyzésben természetesen közel sem soroltunk fel minden egyes összefonódást, tetszik vagy sem a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat senki sem tudta megkerülni. Magyarán a “Dacsityi logikát” követve MINDEN magyar pártot be kellene tiltani ma Délvidéken.

(MAGYARázat.info)

One Response to “Minden délvidéki magyar párt együtt dolgozik a HVIM-el (+képek+dokumentumok)”

  • janus pannonius szerint:

    Nos egy rövid hozzászolás,
    Az MRM politikai programját nem ismerem olyan szinten, hogy a pártot minösíteni tudnám. Szóval lehet egy újabb szavazat elvonó elem, vagy akár még hasznára is lehet kis közöségünknek, tényleg nemtudom.
    De az Ágoston féle (nevenincs) pártról megvan a véleményem: http://vajma.info/cikk.php?ar=vajdasag&id=9837 meg mégegy http://vajma.info/cikk.php?ar=vajdasag&id=9825
    Kéredezlek Bandi, holvan most az az oly sokat szónokolt dolog hogy mi délvidéki magyarok tartsunk össze? Hát nem ártatlan mindenki még az ellenkezője be nem bizonyítható?

    Jaj tudnám még folytatni, de rövidet igértem. Csak forr a vérem amikor magyar a magyart nyúzza hogy akármilyen marginális (politikai) elönyhöz jusson.

    János
    2010.02.26 Szabadka,

Leave a Reply