A délvidéki újságírás díszpintyei II.
A nagy sikeren felbuzdulva, liberálispukkasztó hadjáratunk következő állomásaként tovább folytatjuk sorozatunkat, melyben sorra vesszük szűkebb pátriánkban tevékenykedő, a nemzeti értékrendet mocskoló, liberális sajtófirkászokat. Általuk szennylappá degradált újságokban, nem egyszer sértették meg a nemzeti érzelmű emberek jó ízlését, méltóságát. Eljött tehát a törlesztés ideje, megálljt kell parancsolnunk a devianciát propagáló firkászoknak, vagy legalábbis fel kell rá hívnunk a nyilvánosság figyelmét. Az utóbbi években érezhetően nagyon elragadtatták magukat a Szögi Csabához hasonló nemzeti öntudathasadásban szenvedők, akik valóságos liberális fertővé tették a Képes Ifjúság szerkesztőségét.
Boncasztalunk következő páciense ezúttal nem más, mint a zentai születésű, ápolatlan arcszőrzetéről és habzó szájú, krónikusan fasisztaveszélyt kiáltó dühkitöréseiről ismert Szabó-Palócz Attila.
Szabó Palócz Attila, újságíró – újraélesztené a Jugoszláv kommunista haláltáborokat
A Képes Ifjúság példányszámának lenullázása és a lap küldetése
Szabó Palócz, 1971. november 30-án született Zentán, pályafutása során több délvidéki (vagy ahogyan ők sulykolják: vajdasági) újságnál töltött be tisztségeket, köztük a Magyar Szónál is. Külön kiemelhetjük a szabadelvűek, kozmopoliták és drogfüggő újságírópalánták keltetőjének számító Képes Ifjúságot, ahol főszerkesztőként (2001-2004) végezte áldatlan tevékenységét/küldetését.
Miután azonban kiderült, hogy a több mint 50 éves múltra visszatekintő Képes Ifjúság folyóirat példányszáma gyakorlatilag nullára csökkent, a szélsőségesen balliberális főszerkesztő (egyébként a Szociáldemokrata Liga nevű szerb párt tagja) nem várta meg, hogy leváltsák, inkább lemondott tisztségéről. Helyette az azonos nézeteket valló (liberális, nemzetietlen) Máriás Endrét nevezték ki. De ez már egy másik történet kezdete lenne…
Az identitástudat leépítésének magasiskolája
Az első szám az 1945-ös kommunista megszállás után jelent meg Ifjúság Szava címen, magát pedig a vajdasági antifasiszta ifjúság lapjaként aposztrofálva. A lapnak egyébként már a kezdetektől fogva célkitűzései közt szerepelt, a délvidéki magyar ifjúság nemzeti öntudatának gyökeres kiírtása. Ezt a feladatot akkoriban kommunista, ma pedig liberális bértollnokok által végeztették. Ezt a vonalat vitte tovább később, nagyon sikeresen Szabó Palócz Attila is és válogatott szerkesztősége.
A liberális pacifista, aki haláltáborokba záratná a nemzeti érzelmű embereket
“Nem tudom, nincs valahol egy Gulág, egy Goli otok, vagy legalább egy Recsk?”
Szabó Palócz Attila 2004-től kezdődően “Újzentai naplók” néven egy amolyan internetes blogot szerkesztett, ami kaotikus és igénytelen kinézetével is hűen tükrözi elhanyagolt külsejű szőrmókunk elméjében uralkodó káoszt. Gyűlölködő, mocskolódó írásai láttán stílusosabb lett volna a “gumiszoba”, “kényszerzubbony”, “drogelvonó”, vagy a “dühöngő” nevet adni a blognak – de hát, még nem késő. Az oldal egyébként ma is elérhető a http://szpray.freeblog.hu/ címen, azonban az összezagyvált cikkek közötti eligazodáshoz, komoly tájékozódási készségsre van szükségünk.
Ha egy kicsit szétnézünk Szabó Palócz blogján, olyan érzelmi labilitásról tanúskodó szösszeneteket olvashatunk, mint amelyben a Goli Otokra kívánta bezáratni, a napjainkban is igen nagy tekintélynek örvendő, a nemzeti érzelmű fiatalokat tömörítő legnagyobb Kárpát-medencei szervezet, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tagjait és mindazokat, akik bármilyen szinten is szimpatizálnak velük. A haláltáborok tervezett újraindításán túl, azt az örömteli hírt is megtudhattuk, hogy szintén a vármegyések növekvő számának köszönhető, hogy Szabó Palóczunk elkerüli/elkerülte a Zentai Játékokat és vele együtt „Vajdaságot”.
Ime, változatlan formában közöljük náciveszélyre figyelmeztető felhördülését, a helyesírási hibákkal együtt. Reméljük, az ilyen érzelmi dühkitörések, csak a szélsőségesfasisztatrapista–hungarista veszélytől való állandósult rettegésének és Szögi Csabától kapott hallucinogén anyagoknak tudhatóak be:
Amikor otthon járok Vajdaságban, Zentán, a Mojóban, fáj a lelkem, hogy már egy, illetve másfél éve nem vagyok ott(hon). Van ez így… Még szerencse, hogy vannak jó kis vajdasági magyar politikusok, akik megkönnyítik az embernek a döntést, hogy nagyon messzire el kell onnan húzni a csíkot, s nagyon sürgősen. A napokban például a VMSZ megakadályozta, hogy a vajdasági parlament szélsőséges szervezetté nyilvánítsa a “honvédeket” és a HVIM-et. Azt gondolom, hogy a VMSZ-nek van miért szégyellnie magát…
Végre itt lett volna a nagy lehetőség, meg lehetett volna tenni az első lépést annak érdekében, hogy betiltsák ezt a kártékony, szélsőséges szervezetet.
Már rég elhatároztam, hogy nem le nem írom soha, semmilyen körülmények között, tehát nem veszem a számra ennek a szervezetnek a nevét, még csak olyan szinten sem, hogy bíráljam. De ez már túllő minden célon. Feladom, vannak helyzetek, amikor nem lehet hallgatni. A VMSZ nyltan, teljes mellszélességgel odaállt ez a szélsőséges, fasiszta szervezet mellé. Ma meg már a Magyar Szóban hozzák a nagy közleményüket, milyen elégedettek a VMSZ-szel, rögtön visszacsatolnának meg ilyesmi….Nem tudom, a szerkesztőségben karlendítéssel kell már köszönni?
Szörnyű!!!
Nem tudom, nincs valahol egy Gulág, egy Goli otok, vagy legaláb egy Recsk, ahová össze lehetne zárni mindezeket az embereket? Mindenkit, aki bármilyen szinten is támogatja a HVIM-et…
No, mindegy, végre meg lehetett volna tenni az első lépést ennek a fasiszta szervezetnek a betiltása érdekében, s a VMSZ ezt elmulasztotta, megakadályozta. A kérdés most már csak az, hogy ezentúl a VMSZ-t is szélsőséges szervezetek közé kell-e majd sorolni.
Az írás második részéből pedig kiderül, hogy Szabó Palócz önmagát hungaristának vallja, majd pedig egy váratlan logikai relációval élve inkább zsidó lenne:
Bár ezt is pontosítani kellene, mert a hungarista én vagyok, ezek meg szimpla fasiszták, akik ugyan hunagristának mondják magukat, de akikkel soha, semmilyen szín alatt nem vállalnék közösséget. Ha ők a hungaristák és a magyarok, akkor én inkább zsidó lennék… ha lehet… ha választhatnék….vagy szerb, albán, bolgár, bosnyák, macedón… lényegében bármi, hogy ne kelljn ezkkel semmi szín alatt sem közösséget vállalni. És ha arra gondolok, hogy OTT álttunk ugyanezekkel a VMSZ-es politikusokkal az emelvényen, és csináltuk a FORRADALMAT, akkor csak annyit tudok mondani, hogy nem NEKIK csinálTUK… és legfőképp: nem ezért!
Legközelebb nem is csinálnánk…Ezért is jó, hogy nincs otthon az ember.
No jó, de csak Rúzsa Magdi miatt
A Nyári Ifjúsági Játékokról egy ideje már “levettem a kezem” (ha volt egyáltalán valaha is bármi – komolyabb!!! – közöm hozzá…), tavaly még csak hazarándultunk néhány napra ebből az alkalomból, az idén azonban már ezt se (Tádé kifejezetten durcás is volt távolmaradásunk miatt…), “szakításom” legfőbb oka pedig az volt, hogy az utóbbi években már nagyon tobzódtak ott a HVIM-esek, ez pedig egy – szerintem!!! – olyan szinten kártékony és káros szervezet, hogy még úgy sem akarom, hogy bármi csekély kis közöm is legyen hozzá, hogy rosszat mondok róla…
Egyszerű a képlet: ahol ők ott vannak, én nem. Csak ennyi. Sajnálom, ez van…
Az idegen szép, az idegen jó – az identitástudat leépítése, a hazafiasság kigúnyolása
A Magyar Sziget Fesztiválról, mint a Kárpát-medencei nemzetben gondolkodó magyarok legnevesebb találkozóhelyéről, a szokásos gúnyos, viccesnek gondolt, az Index.hu-s Tóta W-től szánalmasan leutánzott sablonszöveggel közöltek programajánlót. Semmi meglepő! Ha tegyük fel a homoszexuálisok magamutogató, közerkölcsöt sértő vonaglásáról, a pedofilok gyerekvállalásáról, drogok legalizációjáról, vagy éppen a multikulturalizmus és asszimiláció szépségeiről lett volna szó, az egekig magasztalt aranybetűs cikket láthattunk volna.
A pulykabüszke magyar nemzeti öntudat és xenofóbikus, kisebbségi érzésben szenvedõ Csurkisztán válasza a Sziget Fesztivál és a többi full liberális rendezvény multikultijára és toleranciájára, mindez a HVIM produkciójában. Az egyhetes, tar fejû jurtafeelinget olyan zenekarok erõsítik, mint például a Romantikus Erõszak, a Zorall, a Nemzeti Front, az Egészséges Fejbõr, a Kormorán, a Beatrice, illetve még a „fogalmamsincshogyhonnancsöppentide”, szebb idõket is megélt R-Go.
A jegyárak, szó, ami szó a legkevésbé számítanak nemzetbarátnak. A hetijegyek attól függõen, hogy milyen élményben szándékozik részesülni az egyén 11.000–25.000 Ft-ig szerezhetõek be, míg egy napra a beugró 2.200 Ft.
Infó: www.magyarsziget.hu
Átvedlés a Magyar Hírlapban, és a szovjet szörnyemlékmű dicsérete

- 56-2006: Vajon ezeket a hazafiakat is a Goli otokra küldené?
Teltek múltak az évek, Szabó Palóczunk a süllyedő hajóról az első mentőcsónakkal Széles Gábor által frissen megvásárolt Magyar Hí rlaphoz szegődött. A Fidesz-közeli újságnál megtörtént a gyors átvedlés, jó pénzért persze néha még szalonnemzeti hangot is képes megütni. Palóczból viszont nem lesz szalonna! Egyik cikkében például a szovjet szörnyemlékmű fontosságáról ír, bizonyára Budapesten is örömmel látja az országot kirabló, feldúló, sokszázezer magyar nőn erőszakot tevő, 800 ezer magyart munkatáborba hurcoló szovjet hordák emlékművét.
Szabó Palócz Attila a szovjet emlékműről: „A szobrok fennmaradása így nem az általuk megtestesített és ünnepelt diktatúrát jelképezi, hanem történelmünk egyik fontos szakaszáról tanúskodik; élő, tapintható dokumentuma annak. S ilyen formájában már nagyon fontos, hogy fennmaradjon, nagyon fontos, hogy legyen egy szoborparkunk.
Biztosan van annak jó oka, hogy a Szabadság téren álló szovjet emlékmű a helyén maradt. Ha túl nagy baj lett volna vele, úgysem maradhatott volna ott, hiszen Antall-kormány volt akkoriban, majd jött a Boross-féle, később pedig az Orbán-kormány írta alá a szerződést az orosz féllel arról, hogy fennmaradjon. Túl nagy baj tehát nem lehet vele. De nem firtatom. Egészen biztos, hogy szálka mindazoknak a szemében, akik maguk is szenvedtek, vagy akiknek családtagjait hurcolták el, esetleg gyilkolták meg a szovjet barátság égisze alatt, s egészen bizonyos, hogy fontos, kegyetlenül fontos azoknak, akiket vagy akiknek a felmenőit korábban a szovjetek mentették meg az elhurcolástól és a meggyilkolástól. De ezt sem firtatom.”
(Magyar Hírlap 2007. január 18.)
Ezek után, ha netalán valaki kérdést szeretne feltenni kedves Attilánknak, az megteheti a következő, bárki számára publikus elérhetőségen:
Szabó László (a kedves apuka) 024814868 , Alsó Tiszapart utca 12. Zenta
e-mail cim: szpray@tvn.hu
Kapcsolódó anyagok:
A délvidéki újságírás díszpintyei I.
(Magyazázat.info)
A holokausztot tanítani kell! – holopromo
Bár közel három éves a következő cikk, mégis fontosnak találtuk, hogy utólagosan leközöljük:
A holokausztot tanítani kell!

Mivel Szerbiában a tantervből szinte teljes egészében hiányzik a holokauszt oktatása, az országból 15 történelemtanár a témával kapcsolatos továbbképzésen vett részt Jeruzsálemben, március 9-20-áig. Közöttük két magyar volt: Nagy Tibor történelemtanár, a bácskossuthfalvi iskola igazgatója, a szabadkai Kosztolányi Nyelvi Gimnázium történelemtanára és Pataki Tibor történelemtanár, a Zentai Gimnázium igazgatója. A küldöttséggel volt még Bogoljub Lazarević történész, oktatási miniszter- helyettes, valamint a külügyminisztérium képviselői és fordítók. A szemináriumnak az volt a célja, hogy a történelemtanárok teljes képet kapjanak a holokausztról és a zsidó izraeli kultúráról, és hogy beépítsék azt a tantervbe. Tovább a cikkhez »
Honlap készült a délvidéki vérengzésekről
Honlapot indított a Délvidéki Mártírium 1944-45 Alapítvány a második világháború végén a Délvidék területén meggyilkolt magyarokról. A tomegsirok.hu a február 22-én, kedden a budapesti Terror Háza Múzeumban ugyanerről a témáról szóló kiállítás megnyitójával egy időben vált elérhetővé.
A tömegsirok.hu oldal tartalmazza a kutatók és tanúk által eddig azonosított áldozatok, 4735 ember nevét, településenként. Emellett a túlélőkkel és szemtanúkkal készített interjúk tekinthetők meg a honlapon, amely könyvrészleteket, levéltári dokumentumok fénymásolatait és a délvidéki vérengzésekről szóló történeti munkák rövid ismertetőjét is tartalmazza.
A Délvidéki Mártírium 1944-45 Alapítvány által létrehozott és fenntartott honlap egyelőre állami támogatások nélkül, magánerőből működik.
1944-45-ben az egykori Jugoszláviában, a mai Bácska és Bánát, valamint a baranyai háromszög területén a bevonuló jugoszláv partizánalakulatokból létesült új katonai hatóság utasítására tömegesen kínozták meg és végezték ki a kollektív bűnösséggel vádolt magyar és német nemzetiségű lakosokat. Így álltak bosszút egyebek mellett az 1942. januári “hideg napokért”, amikor magyar katonák mintegy négyezer szerbet és zsidót gyilkoltak meg. A délvidéki magyarok közül 30-40 ezer embert gyilkoltak meg 1944-ben és 1945 elején. A Délvidékről elüldözött magyarok száma 85 ezerre tehető.
(MTI nyomán MAGYARázat.info)
A délvidéki újságírás díszpintyei I.
Egy sajnálatos sorozatot kell útjára indítanunk a MAGYARázat.infó-n,amely a délvidéki balliberális firkászok gyülekezetét tárgyalja ki, akik befészkelték magukat a helyi magyar irodalmi és nyomtatott sajtóélet csonttornyaiba, és onnan ömlesztik mocskukat, megmételyezve az embereket,és azok szépérzékét. “Entartete Kunst“, vagyis az elfajzott művészet helyi képviselői ők, akik megbújnak az olyan magukra aggatott címek mögött,mint posztmodern, civil, művész, közíró stb. Mélyen elítélik a gyűlölködést és az erőszak minden formáját, miközben ők maguk csak igazán a gyűlölködők, akik gyűlölnek mindent,ami az öntudatos magyarnak értéket képvisel.
Szögi Csaba, Délvidék elismert újságírója, versek és regények szerzője
“Magyar voltál, ezért”
Feloldották a titkosítások alól az 1944/45-ös mészárlásokkal kapcsolatos dokumentumok nagy részét. Ennek apropóján kiállítás nyílt a Terror Házában, bár sokan csalódtak…
A magyarság nagy része sajnos még mindig nem tud a délvidéki mészárlásokról, amiket 1944 és 1945 között követtek el Titó partizánjai. Arról pedig, hogy a rá következő években mi várt a “fasisztákra”, azt pedig végképp nem…
Rácz Szabó Lászlónak elgurultak a gyógyszerei?
Azok számára akik rendszeresen látogatják a Magyar Szó napilap online kiadását valószínűleg köztudott tény, hogy Rácz Szabó László délvidék egyik pártjának, az MPSZ-nek az elnöke, rendszeresen és igen aktívan kommentál ott híreket, ad hangot véleményének egy-egy ügyben. Ma azonban egy igen érdekesre sikerült kommentárjára lettem figyelmes.
Megkérdeztünk néhány politikust, párttagot és megkértük fejtsék ki véleményüket a fórumon elhangzott kijelentéssel kapcsolatban (a válaszokat változtatás nélkül közöljük).
Rácz Szabó László pártja a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) soraiból a szabadkai alapszervezet egyik elnökségi tagját kerestük meg, hogy mondja el mit gondol pártja vezetőjének kijelentéséről. Kocsis-Lakatos Andreát aki főállású családanya, két gyermek anyja, egy közösségi portálon értük utol egy villáminterjú erejéig:
MAGYARázat.info: -Mi a véleményed, szerinted is kommunista párt lenne a VMSZ az MRM és az MNT?
Kocsis-Lakatos Andrea -Így egyértelműen nem mondanám,de mindenképpen van igazság abban amit Szabó Rác mondott!!!!!!!Sajnos!!!!!!!!
Mire tudnád ezt alapozni? Van valami konkrét eset amiért ezt így gondolod?
Nincs,de már csak ha a vezetőséget vesszük figyelembe,akkor is úgy mond gyanús a dolog.
Az MRM vezetői általában 25 éven aluliak, így is kommunistának gondolod őket a megnyilatkozásaik és tetteik alapján?
Nem az életkor az ami engem zavar,maradjunk ennyiben !!!
Megkérdeztük az MRM egyik alelnökét is, mit gondol az MPSZ vezetőjének a kijelentéséről. A párt részéről Kispalkó Szilvesztert kértük meg kommentálja a pártját ért kijelentést:
A VMSZ-től a párt Ifijussági Fórumának vezetőjét Vas Ágnest kérdeztük meg mi a véleménye az őket ért vádakról.
MAGYARázat: Azt szeretném tudni hogy mit gondolsz, szerinted is egy kommunista párt e a VMSZ amely a magyarságot a pusztulásba taszítja?
Vas Ágnes: - Nem, én nem igy gondolom. Én azt gondolom, hogy nem kellene folyton a múlttal foglakozni, miért nem lehet elismerni, ha valaki valamit csak önszántából tesz, és segít vele, miért kell mindig a rossz oldalról nézni a dolgokat. Én nem hiszem, hogy ha más kézeben lenne az irányítás másképp csinálna, vagyis jobban. A VMSZ mindent megtesz, igyekszik tartani magát az ígéreteihez, és az elvárasokhoz.
(MAGYARázat.infó)
Börtönbüntetés Elek László gyilkosainak
Az újvidéki Fellebbviteli Bíróság megerősítette a Felső Bíróság ítéletét, amelyben négy férfit többéves börtönbüntetéssel sújtottak Elek László (70) meggyilkolása miatt, közölte tegnap az újvidéki Felső Bíróság. Az idős férfit temerini tanyáján gyilkolták meg. A Fellebbviteli Bíróság jóváhagyta Miloš Vulin (23) 20 évig terjedő, valamint Bányai Gábor (33), Milko Jakovljević (23) és Željko Šurlan (23) 18 éves börtönbüntetését. A bűnösöket január 24-én a Sremska Mitrovica-i börtönbe szállították.
A rablógyilkosság 2009. augusztus 18-án történt, amikor is a támadók az áldozattól 100 eurót és 600 dinárt vittek el, előzőleg ugyanis hamis információkat kaptak arról, hogy az idős ember 10 ezer eurót rejteget tanyáján. A férfit halálra kínozták és ütlegelték. A holttestet este hat óra körül találták meg.
Miloš Vulint már korábban megismerhette a helyi magyarság, ugyanis ő volt az aki 2008-ban betört egy festéküzletbe és a lopott festékszóróval magyarellenes feliratokat pingált ki végig Temerin fő utcáján. Akkor egyhónapos előzetes letartóztatással megúszta. Míg a temerini magyar fiatalok 15 és 10 éves börtönbüntetést kaptak egy verekedésért, addig ezeknek előre kitervezett rablógyilkosságért 20 és 18 évet kell leülniük. Csodás egy “igazságszolgáltatás”!
Ime Milošunk 2008-as “remekművéből” egy kis ízelítő:



Magyar Szó nyomán MAGYARázat.info
Magyarul tanuló szerb rendőrök
Tegnap kora este a nagykikindai rendőrségen Deján Sevo parancsnok és Talpai Sándor,a községi képviselő-testület elnöke fogadta azokat a rendőröket, akik húszórás nyelvtanfolyamon igyekeztek elsajátítani a magyar nyelv alapjait. A parancsnok a tanfolyam elvégzését igazoló oklevelet adott át 12 rendőrnek. Amint azt Hollósi Lenke tanárnő elmondta, a rendelkezésre álló húsz órát igyekeztek tartalmasan kihasználni, a rendőri gyakorlatból vették a példákat, a leggyakrabban használt kifejezéseket és mondatokat tanulták meg, ami a rend őreinek segítségére lehet a mindennapi munkájuk során. – Adja hírül a Magyar Szó napilap.
Arról talán nem is kell beszélni, hogy egy 20 órás nyelvtanfolyammal mennyi eredményt tudnak elérni a rendőrök, mindenesetre értékelhető a kincstári optimizmus amivel hozzáállnak. Valami egész biztos meg fog rajtuk ragadni, magam is már többször találkoztam olyan rendőrrel aki túleshetett egy ilyen gyorstalpaló kurzuson. Rendszerint kiválóan körültudnak írni egy-egy fogalmat vagy cselekményt, akár néhány szóval is, aminek a lényege az, hogy a kocsival valami nincs rendben, ezért akár évekre is lecsukhatnak, de ő nem ilyen gonosz ember, vele meglehet beszélni…
Persze, akinek van kedve az hihet a szuper intelligens rendőrök történetének, a 20 órás nyelvtanulásoknak és egyéb parasztvakításoknak, de ezeket a hasznosnak szánt, de ócska szemfényvesztéseket kemény kijelentések cáfolják a legjobban. 2009-ben például a máig postán lévő Szvetozár Csiplity emberi jogi és kisebbségi miniszter a következőt nyilatkozata:
“Ja, hogy nincs elég magyar rendőr? Azért, mert nem jelentkeznek rendőrnek. Hogy jelentkeznek, csak nem veszik fel őket, mert lúdtalpas mind egy szálig? Hát ez meg egészségügyi kérdés. A jog viszont mind ott van, tálcán.”
Sőt, ezt a felháborító retorikát a Tartományi Parlament elnöke Egeresi Sándor is elcsente, 2010 decemberében a következőt nyilatkozta:
„A legtöbb lúdtalpú a vajdasági magyarok, illetve a vajdasági nemzeti kisebbségek köréből kerülnek ki, hiszen a lúdtalp az egyik ok arra, hogy elutasítsák a felvételinél a kisebbségeket. Én élcelődve mondtam természetesen ezt a példát, és ezt már Dacic belügyminiszter úrnak is elmondtam” – hangoztatta Egeresi
Tetszik érteni, ilyen egyszerű a dolog.
Az internetet bejárta egy híres videó, amelyen a “robotpilótára kapcsolt” lovas kocsi története látható, ahogyan levasalják a rend őrei. Kevesen tudják, hogy az eset pont a gyorstalpaló magyar tanuló rendőrök körzetében esett meg, a Nagykikinda és Magyarcsernye közötti 25km-es útszakaszon. Külön érdekes, hogy egy hosszabb vágatlanabb verziójában a videónak a rendőrök egymás között magyarul beszélnek…
A videót általában a “szerbiai robotpilóta” címen lehet megtalálni, de ebben az esetben a feltöltő a “Szerbiának megvan mindene ami másoknak nincs (nagy Szerbia)” nevet adta a felvételnek…
Azoknak akik nem értenék:
rendőr 1 (kamerával)- FOGD MEG
rendőr 2- Aló,aló. Jó napot, mi történik itt basszon meg az Isten, hogy vezetsz?
Cigány- pááá
Magyar rendőr 2- Várjál már ember, ezt így nem lehet, keresztül mész az egész falun így, az Istenedet? Te alszol a ló meg megy ahová akar…hová valósi vagy?
cigány – &%@$#&/@
stb-stb
később hallható 1:33-nál ahogy a kamerázó rendőr azt mondja: -fúvatunk vele mi az apja fasza…
Már csak arra lennék kíváncsi, hogy ezek a rendőrök vagy nem voltak épp lúdtalpasok, vagy valóban használnak valamit a 20 órás magyar nyelvtanfolyamok.
Pričaj srpski da te ceo Arrakis razume
Biztosan sokan ismeritek Frank Herbert világhírű művét A Dűne című könyvet vagy az abból készült filmet, sorozatot, számítógépes játékokat. A nagy sikerű sci-fi sorozat első kötete 1965-ben jelent meg a könyv kereskedések polcain. A kiváló sci-fi történet mellett a művet alaposan átszövik a politikai és szociológiai jegyek. Az események a messzi jövőben játszódnak, az ismert világegyetemet a Corrino-ház feje, IV. Shaddam, a padisah császár kormányozza. A világegyetemben a legértékesebb anyag a fűszer az úgynevezett melanzs. A fűszer egyetlen helyen lelhető fel: egy sivár, száraz, sivatagos bolygón. Ez a bolygó az Arrakis, más néven a Dűne. Bár a homokon termő fűszer erős függőséget okoz, de meghosszabbítja használójának életét, és nélkülözhetetlen a csillagközi űrhajózáshoz, mert a navigátoroknak szükségük van rá. A bolygó bennszülött lakosai a szabad fremenek népe. Ezen a bolygón csap végleg össze két ősi ellenség, két nemes ház: az Atreides és a Harkonnen. Miközben a fremenek a próféciában megjövendölt messiás eljövetelét lesik, a Császár, az Űrliga, s az egész galaxis dermedten lesi a harc végkimenetelét, hiszen a fűszer nem apadhat el….

- Fremen lány
Nade mi köze van mind ennek a blogunk tematikájához? Had idézzek egy részletet a könyvből:
A barlang némaságában Jessica hallotta a homok csikordulását a sziklán, ahogy az emberek járkáltak, a fülébe hatoltak a távoli madárrikoltások, amelyekről Stilgar azt mondta, hogy az őrszemek jelei. A nagy műanyag szigetelőlepleket már levették a barlang nyílásáról. Jessica látta, ahogy az alkonyati árnyékok rávetődnek a nyílás előtti sziklaperemre és a mögötte elterülő medencére. Érezte, hogy búcsúzik tőlük a napvilág, érezte a száraz hőségből is, nemcsak az árnyékokból. Tudta, hogy a Bene Gesserit iskoláiban szerzett kifinomult észlelése nemsokára képes lesz arra, amire ezek a fremenek szemlátomást képesek voltak: hogy megérezzék a legcsekélyebb
változást is a levegő páratartalmában. Hogy kapkodtak, hogy összecsukják magukon a cirkoruháikat, amikor kinyílt a barlang szája!A barlang mélyében valaki kántálni kezdte:
Ima trava okolo!
I korenja okolo!…
Jessica magában lefordította: Ezek hamvak! És ezek gyökerek!
Lassan kezdetét vette Jamis temetési szertartása. Jessica kibámult az arrakisi naplementére; az égbolton egymásra tornyosuló színrétegekre. Az éjszaka kinyújtotta árnyékujjait a távoli sziklák között.
Bizony, az Arrakis büszke és szabad népe a Fremonok szerbül beszélnek, de a vallási nyelvükként mindenképpen a hegyitangók nyelvét használják. Egyébként Jessica sem tökéletesen fordított de ez már csak kukacoskodás. Az meg már csak hab a tortán, hogy a “szent szöveg” kísértetiesen hasonlít egy balkáni cigány dalra, aminek a szövege “Ima trave uokolo Save, I korenja okolo jasenja!”, ami kb annyit jelent, hogy “Van fű a Száva(folyó) környékén és gyökerek a kőrisfánál”.
Van a szerbek körében egy igen népszerű mondás, miszerint “Pričaj srpski da te ceo svet razume” vagyis “beszélj szerbül, hogy az egész világ megértsen”. Ez talán az országban a legelterjedtebb közhelyes kifejezés, amit ha csak alkalom adódik el is sütnek. Azt egyébként már csak nagyon kevés szerb tudja, hogy ez az öntelt frázis Waifert Györgytől származik, aki Magyarországon született egy dél-bánáti sváb családban Pancsován. Híres sörgyáruk volt és nagy bányáik Szerbiában. Később ő lett a modern szerbiai bankrendszer megalapítója, a bankszektor vezetője. Ő találta ki azt is, hogy a magyar koronát 1:4-hez alapon váltották át az új Jugoszláv dinárra. Ma az ő képe díszíti a szerb 1000 dinárost. Mellékesen jegyezném meg, hogy a szerbiai szabadkőművesek nagymestere is ő volt, mái napik idoljuk. Leszármazottainak egy része ma is Délvidéken, Újvidéken élnek, és magyaroknak vallják magukat, de az emigrációban élő része a családnak is beszél magyarul
A sci-fi regények földönkivülieitől és a szerbiai maszonikusoktól visszakanyarodva annyit azonban ismét megállapíthatunk, hogy valójában a nap is Szerbia körül forog.
kapcsolódó:
Szerbia (kis híján) Szupermantől is erősebb
ÉletKépek Szerbiából
(MAGYARázat.info)






